Az Őrségről

Vas megye dél-nyugati szegletében, az osztrák-szlovén-magyar hármashatár térségében helyezkedik el a történelmi és néprajzi tájegység, az Őrség, melyhez a következő településeket sorolhatjuk: Szalafő, Őriszentpéter, Ispánk, Kisrákos, Szaknyér, Nagyrákos, Pankasz, Szatta, Kerkáskápolna, Bajánsenye (Bajánháza, Senyeháza, Dávidháza, Kotormány falvak összevonásával), Kercaszomor (Kerca és Szomoróc összevonásával), Felsőjánosfa, Felsőmarác, Hegyhátszentjakab, Hegyhátszentmárton, Ivánc, Kondorfa, Magyarszombatfa, Őrimagyarósd, Szőce, Velemér, Viszák, Szlovénia területéről: Hodos, Kapornak, Bükalja (ma Domonkosfa része).

Az Őrség nevének eredete, történelme

Ez a térség az elnevezését onnan kapta, hogy az államalapítás körüli időktől a határőrvidék szerepét töltötte be, ahova a nyugati határ, az ún. gyepű őrzésével megbízott népcsoportokat telepítettek. Az őrállók az itt lévő dombokat, erdőket, folyókat védelmi vonalul használva, saját költségükön, saját fegyverükkel látták el ezt a feladatot, melynek fejében különböző kiváltságokat kaptak, mentesültek a földesúri terhek, adók alól, és közvetlenül a király fennhatósága alá tartoztak. Előjogaikat később elveszítették.

Az első világháború után a trianoni területelvonások az Őrséget hátrányosan érintették, és ezután a terület a fejlődésben megrekedt. Elszigeteltsége a második világháború után - a szigorúan őrzött határsáv miatt - fokozódott. Ma viszont ennek az egykori elzártságnak élvezhetjük a jótékony hatásait, a zavartalanul megőrzött természeti értékeket és kulturális hagyományokat.

Az Őrség természeti értékei, élővilága

Az Őrség jellemzően dombos vidék. Éghajlata nedves szubalpin, mely átmenetet jelent a Dunántúl és az Alpok éghajlata között. A terület forrásokban, vízfolyásokban gazdag, fő vízgyűjtő területe a Zala, a Kerka és a Rába, amelyekbe számos kis patakocska torkolódik.

A terület természeti értékekben gazdag, számos ritka növénynek és állatnak ad otthont. A sokszínű tájon lombhullató és tűlevelű erdők, mesebeli tarka rétek, aprócska patakok váltakoznak. Legjellemzőbbek a fenyvesek, de tölgyesek, bükkösök is gazdagítják a tájképet. Különleges értékei a tőzegmohás lápok, melyekben jégkorszaki növénytársulások maradtak fenn. A nyár és az ősz különféle gombákkal tölti meg az erdők alját.

Az Őrség vidékét változatos állatvilág jellemzi. A kaszálórétek tarka virágszőnyege életteret kínál a gazdag lepke- és rovarfaunának. Jelentős a madárállomány, számos kétéltű, hüllő és kisemlősfaj megtalálható e területen. A vaddisznó, az őz, a szarvas és a róka általánosan elterjedt. A völgyekben csordogáló tisztavizű patakokban rákok, ritka halfajok, partjaik körül különféle szitakötők élnek.

A terület jelentős részét Nemzeti Parkká nyilvánították.

Településszerkezet, építészet

Nem csak természeti kincsek tekintetében, hanem néprajzi szempontból is egyedülálló ez a vidék, mely önálló, sajátos kultúrával rendelkezik. Ember és természet ritkán tapasztalható harmóniában fér meg itt egymás mellett.

A természeti adottságok és az ősi határvédelmi cél alakították ki az itteni jellegzetes településszerkezetet. A házakat a dombokra építették, ahonnét messze el lehetett látni. A patakokkal és dombokkal szabdalt felszín miatt utcák helyett úgynevezett szereket: dombtetőkre épült, egymástól több száz méterre fekvő házcsoportokat találunk, melyek együtt alkotják az egyes településeket. A szerek nevüket elhelyezkedésükről (Alsószer, Felsőszer), vagy egy foglalkozásról (Kovácsszer) illetve például az első odatelepült család nevéről (Siskaszer, Baksaszer, Keserűszer, stb.) kapták. A telkeket ritkán kerítették körül kerítéssel.

Az Őrségben annak idején a lakóépületekhez fát és agyagot használtak; a házak többsége zsúptetős, boronafalas (kívül-belül sárral tapasztott fagerendákból álló) épület volt, eleinte - kémény nélküli - úgynevezett "füstös konyhával". Sajátos építési forma volt az U-alakú, úgynevezett "kerített ház". Jellegzetesek még a téglaépítkezés elterjedésével létrejött rövid tornácú, úgynevezett "kódisállásos" parasztházak, valamint a különböző melléképületek, például kástuk, górék, lábaspajták. A tájegység jelképévé váltak a zsúpszalmával, fazsindellyel fedett, 4 lábra állított faoszlopos építmények: a „szoknyás” haranglábak. Néhány faluban az Árpád-korban épült, erődszerű templomok máig fennmaradtak.

Gazdálkodás, kézművesség, gasztronómia

Az itt élők számára - a hűvösebb, csapadékosabb éghajlat és a rossz minőségű, agyagos talaj - megnehezítette a növénytermesztést, ezért elsősorban az állattenyésztés és az erdőgazdálkodás volt jelentős. Földjeiken a helyi viszonyoknak megfelelő növényeket - pl. rozst, kölest, hajdinát, kukoricát, káposztát, répát, krumplit, tökféléket termeltek -, ételeiket ezekből állították elő. A jellegzetes ételek között említhetjük az úgynevezett gánicákat, a dödöllét, a málékat, a tökmagolajat.

A helyi agyagos talaj jó alapanyagot biztosított a gelencsérek, fazekasok munkájához, akik az általuk készített égetett agyag edényeket: köcsögöket, tepsiket, lábasokat szekereken messzi tájakra vitték. A mesterséget a legjelentősebb fazekas hagyományokkal rendelkező Magyarszombatfán még ma is sokan űzik.

Az Őrség látnivalókban, természeti kincsekben, történelmi-, és kulturális értékekben gazdag tájegysége hazánknak, ahol ezernyi apró csoda várja az utazókat. Az elbűvölő, harmonikus táj, az érintetlen környezet, a változatos növény- és állatvilág, a jó levegő, az évszázados épületek, az őrségi emberek kedvessége, vendégszeretete ideális feltételeket teremtenek a pihenéshez. Az Őrség 2007-ben az Európai Uniótól "Kiváló Desztináció" elismerést kapott, és 2008-ban megválasztották "Magyarország 7 csodája" egyikének.